Kenyai napló

2006. március 13., 59. nap.

Pihenő Nairobiban Nairobi. Elárulhatom, ettől a helytől kicsit tartottam. Útikönyvem egyértelműen a turisták számára nem biztonságos városok közé sorolja. Az Upperhill Campsite persze rendben volt, itt már tegnap laktató welcome-uzsonnával vártak bennünket, és a vaskapu mögött béke honol, de azt írják, Nairobi ragadványneve Nairobbery (esetleg Night robbery). Valójában nem is akartam semmit sem csinálni sötétedés után, csakhogy a napom máshogy alakult.

A belváros gyalogosan messze van, taxizni nem szerettem volna, hiszen itt a biciklim. Így hát bringára pattantam, irány a malawi követség, ahol a beutazáshoz állítólag elengedhetetlen iratokat kellett volna beszereznem. Memorizáltam a térképet, és viszonylag egyszerűen megtaláltam a helyet, csakhogy a kapu zárva volt, belesve láttam, az udvar üres. A zörgetésre előbújó biztonsági őr felvilágosított, a képviseletet - három másikkal együtt - a malawi kormány a múlt év szeptemberében megszüntette. Hogy erről a Külügyminisztériumunk miért nem tud, és miért ad hibás információt, rejtély. Hogy hogyan jutok be Malawiba, egyelőre szintén kérdéses.

Második pont a listámon a magyar külképviselet felkeresése. Szerencsére nem volt messze, könnyen megtaláltam. Itt a hivatalos iratokat, az öreg Pentaxot, és a sok-sok filmet tartalmazó csomagomat kellett felvennem, ami sokak segítségével igen kalandos út után landolt Nairobiban. Szerencsémre a konzul urat is ott találtam, így lehetőségem nyílt egy rövidebb élménybeszámolót tartani. Visszaúton beültem a már korábban kiszemelt pizzériába, hogy számba vegyem új szerzeményeimet. Úgy éreztem, magam mint karácsonykor. Bontogattam a gondosan becsomagolt új szerzeményeimet. Fotógép, szúnyog és kutyariasztó, sok doboz film, igazolás a botswanai vízum meglétéről, néhány kedves levél...

Mikor végeztem, elgurultam egy nagy bevásárlóközpontba, ahol miután biztonságba helyeztem a biciklit (elzárt terület, két lakat, biztonsági őr) több mint három órát töltöttem Afrika legmenőbb internetszalonjában. Gyors hálózat, légkondicionálás, hatalmas lapos monitorok.

Közben nem vettem észre, hogy már esteledik, és pár beszerzés még hátra volt. Erre nem számítottam, de szerencsére a piros villogó fent van a bringámon, és a gps is be volt kapcsolva a zsebemben, a teljes utat rögzítette a kempingtől, így nem kellett kérdezősködnöm, vagy megállnom a visszaúton.

2006. március 12. vasárnap - 58. nap, Kenya

Olyan érzésem támadt, mintha Kenyának ez a része, mint egy színházi díszlet, kicsit túl van gesztikulálva. Túl burjánzó a növényzet, túl zöld minden, túl hegyes, túl tagolt, néhol túl sűrűn lakott, egyáltalán túl túl... Nem baj, csak a sok sivatag után még elég szokatlanul hat.

Azt mondtam már, hogy itt a Bike magazin? Az a Bike magazin. A rangos német hegyikerékpáros laptól két zsurnaliszta érkezett, hogy cikket készítsenek a Tour d'Afrique-ról. Az egyikük még be is áll közénk egy napra. Sokat fotóztak, szóval lassan lehet nézegetni az újságosnál, hátha benne vagyunk már a következő számban!

Táv: 97 km
Idő: 5:24

2006. március 11., szombat - 57. nap, Kenya

Vacogott a fogam a hideg széltől, és a vízesés dübörgésétől már semmit sem lehetett hallani. Ekkor a Hold elé beúszott egy nagyobbacska felhő, és sötét lett. Rajtam a sor, kiléptem a szikla szélére, egy nagy levegővétel, és... ugrás! Huszonnyolc és fél lábnyi szabadesés után értem el a vízfelszínt. A becsapódás erős, teljesen felpezsdített. Hol vagyok? Mit csinálok? Egy éjszakai vadvízi evezőstúrán veszek részt Kenyában! Igen, már emlékszem!

Reggel átléptük az Egyenlítő képzeletbeli vonalát. Kicsit csalódtam, nincs vörössel felfestve, mint minden térképen... Egy vas tábla jelzi Nanyuki-nál, itt kezdődik a déli félteke. Illetve már tudom, hogy nem is épp ott. Több műszerrel is egybehangzóan kimutattuk, tíz-tizenkét métert tévedtek a tábla felállításakor.

Furcsa még az úttest bal oldalán biciklizni. Már rég Kenyában vagyunk, ahol "balos" a közlekedés, de ez a sivatagban kevésbé számít, ott az ember arra teker, amerre lehet, vagy amerről a szél fúj, hogy az elhaladó autók által felvert porból mielőbb kikeveredjen. Itt viszont már nagyobb a forgalom, figyelni kell, megy is a dolog, de egy kereszteződésben ma még simán kifordultam a jobb oldalra... A reflexeim fordítva működnek, és ott kezdődik, hogy egyelőre nehezemre esik a jobb vállam fölött hátranézni. A másik pedig, hogy bizonyos szituációkban a szemkontaktus a szembe jövő jármű utasával jön össze, mert a sofőr a másik oldalon ül. Érdekes.

Jól esett végre beérni a táborba, ami mára is tartogatott valamit. A sült oldalason túl... Vacsorakor kiderült, hogy közel telihold van, és tiszta éjszaka várható, így jelentkezhetünk egy holdfényes vadvízi evezésre. Azonnal nyújtottam a kezem. Jó emlékeim vannak a vadvízről, tehát nem volt kérdés számomra: igen, akarom! Kilencen jelentkeztünk, így két raftot szereltünk az utánfutóra. Eligazítás, a felelősség nyilatkozat aláírása, felszerelés válogatás után bezsúfoltuk magunkat egy terepjáróba, indulhatunk!

Az autózás után vízre tettük a hajókat. Az első szakasz a gyakorlásé, de a harmadik nagyobb zúgó után már összeszokott csapat látszatát keltettük, köszönhetően határozott angol trénerünknek. Jó fej srác minden további nélkül benavigált minket egy vízesés alá, hogy mikor komoly munka árán elértük a vízfüggönyt, egy másodperc alatt három köbméter vizet kapjunk a nyakunkba. Köszi! Innen, illetve ennek a vízesésnek a tetejéről nyílt lehetőség a nagy ugrásra. Öten másztunk fel, öten ugrottunk. Jó móka volt. Magas volt, kicsit túl magas is, de azt mondták biztonságos. Ők tudják! Két éve a Pruton Maxim, az ukrán túravezető is megmondta:
- Oda ugorhatsz.
- Oda?
- kérdeztem egy pontra mutatva az örvénylő vízen.
- Nem, oda. Pont oda. - fél méterrel arrébb.

A csöndesebb szakaszokon halkan, evezés nélkül csorogtunk lefelé a vízzel, figyeltük a denevéreket, az óriási fák árnyait, a felröppenő madarakat, a furcsa hangokat. Úsztunk lassan, bele az éjszakába.

Táv: 103 km
Idő: 5:14

2006. március 10., péntek - 56. nap, Kenya

Végre! Aszfalt újra! Valójában sokkal jobban szeretek terepen biciklizni, de az elmúlt pár nap után azt mondtam: elég volt. Jobban esik a sok rázkódás után az aszfalt, még ha annyit is kell fölfelé tekerni, mint ma. Egész pontosan 30 km alatt 1300 métert, a Kenya-hegy oldalán kapaszkodva. A táj szép, a nap majd minden pontjáról látható volt a havas ötezres csúcs. A megerőltető kaptatóért kárpótolt a látvány, majd a délutáni downhill.

Az ebédnél ültünk, mikor egy autó lassított, és a sofőr kiszólt: egy kerékpárost baleset ért a közeli faluban. Christoph, a teherautóvezető kapta az elsősegélydobozt, és a minket biztosító rendőrökkel elviharzott. Tíz perc sem telt bele, már vissza is értek Samanthával, és az összetört biciklivel. Kiderült, hogy egy figyelmetlen autós mindenféle figyelmeztetés - értsd: index - nélkül az épp hatvannal érkező lány előtt fordult le az útról. Hiába az erős fékezés, Sam az oldalsó ajtónak csapódott, és nagyot repült. A minibusz megállt ugyan, de a vezető látva, hogy ő a felelős a történtekért, és sérülés történt, behorpadt ajtóval elhajtott a helyszínről. Szerencsére Sam pár kisebb horzsolással megúszta a kalandot, és egy épp, használaton kívüli első kereket beépítve folytatni tudta a versenyt.

Én délután a háromkerekűvel résztvevő Geert-tel tekertem. Félelmetes volt látni, ahogy egy ilyen merev szerkezet, a keskeny abroncsokkal repül a fekvőrendőrökön. Így érkeztünk meg a Sportsmen Arms nevű pihenő-komplexumhoz Nanyuki-ba. A szervezők kényeztetnek minket: ma is vastag zöld füvön verhettünk tanyát, a melegvizes zuhany, az angolvécé, és az úszómedence csak a ráadás. Ja, hogy az egész üdülő a brit katonáknak épült? Már mindent értek!

Ma a vacsoránál már csak tógában lehetett megjelenni. Mivel holnap keresztezzük az Egyenlítőt, így ma tartottuk a hivatalos Egyenlítő-tóga-partit. Jobbnál jobb kreálmányokban virított mindenki, de a pálmát Christoph vitte el, hatméteres kígyóbőr tógája kiválóan illett az alkatához. Vacsora után a bárban múlattuk az időt, oly hatékonyan, hogy a betévedő brit katonák három perc után jobbnak látták távozni :-)

A holnap hivatalos nem-verseny nap lesz, illetve a verseny az elfogyasztásra kerülő gyógyhatású szénsavas üdítőitalok számában áll. Hajrá!

Táv: 72 Km
Teljes emelkedés: 1378 m
Teljes süllyedés: 864 m, (1263 - 2576 - 1952m)

2006. március 9., csütörtök - 55. nap, Kenya

Reggelre már jobban éreztem magam, így elindultam a még itt is szörnyen vacak minőségű földúton. A rangerekkel az ebédnél is összetűztünk, mert az útnak azon az oldalán, ahol a teherautónk állt, nemzeti park van, ezért fizetni kellett volna, vagy a másik oldalra parkolni. Igen ám, de erre semmilyen tábla, vagy felirat nem figyelmeztetett. Szerintük van tábla, igaz több kilométerre, és az ellenkező irányban, ahol még ugye nem jártunk. Mivel se rádió, se fegyver, se túlerő, se meggyőző logika, így a fizetés elmaradt, és lévén, vége az ebédnek, a teherautó elhajtott.

Nem sokkal a napi szakasz vége előtt, Isiolo határában nagy vihar kerekedett, ami annál is furcsább, mert az egyik helyi szerint igazi eső majd tán csak a következő hónapban várható. árják is, mert állítólag négy éve nem esett. Mások két évről tudtak.

Mindenesetre a városba érve sár és hatalmas pocsolyák vártak mindenütt, szerencsénkre itt már ha hiányosan is, de jórészt aszfaltozott utak vannak újra.

A kemping a városon túl (7 km-re) igazi zöld fűvel, melegvizes zuhannyal, sült krumplival, sült kolbásszal és hideg italokkal várt minket. Mindennel meg voltunk elégedve.

Táv: 84 km
Idő: 6 óra

2006. március 8., szerda - 54. nap, Kenya

Ma lebetegedtem. Ugyan reggel rajthoz álltam, mint eddig mindig, de hamar kiderült, ez nem fog menni. Tizenöt kilométer után meg kellett állnom az árnyékban, és úgy döntöttem, megpróbálkozom a valószínűtlennel: stoppolok, és várom, hogy felvegyenek. Mivel korábban még jobban voltam, és hagytam, hogy saját járműveink elhaladjanak mellettem, így az amúgy nagyon gyér forgalomra kellett hagyatkozzam. Azt gondoltam, bár ez elég reménytelen, de időm van, hát várok. Körülbelül öt percen belül feltűnt egy teherautó. Expedíciós jármű, német, uniós rendszámtáblával, Africa Mundi logóval az oldalán, és vagy tíz belgával a fedélzeten. Szerencsém volt, úgy döntöttek, elvisznek. A táborban aztán sikerült kipihenni a rázós utat, órákat töltve alvással az egyik teherautó alatt.

Éjjel is furcsa dolog történt. Kicsit ijesztő is. Arra ébredtem, hogy egy autó közeledik - ami éjjel a sivatagban elég ritka dolog - majd a tábor mellett hirtelen fékez, megáll. Emberek ugráltak le róla, tizen-tizenöten, és hangosan kiabálni kezdtek: Jambo! Jambo! (Helló! Helló!)

Bejöttek a sátrak közé, beszédükből kiderült, hogy nem teljesen józanok. Chatrine, akinek a sátra mellett a kocsi megállt - ahogy mesélte - épp meztelenül aludt, és a meleg miatt az esővédő réteg sem volt fenn a vékony belső rétegen, moccanni sem mert. Én szimpla rablásra gondoltam, de Randy határozott fellépésével hamar lecsitította az ittas erdőőröket. Miután nem volt hajlandó kifizetni a kért táborozási díjat, a fejenként húsz dollárt, és a végül átadott összesen húsz dollárról is számlát kért, illetve ennek hiányában átvételi igazolást íratott, hamar vége szakadt a kellemetlen epizódnak, a társaság végleg odébbállt.

Táv: 85 km (15 km)

2006. március 7., kedd - 53. nap, Kenya

Erős volt a kontraszt a reggeli felhőbe csomagolt hegycsúcsok közötti hideg, és a délutáni kánikula között. Hiába, ennyit jelent a szintkülönbség! Óriási lejtőzésben volt részünk reggel, ahol sajnos az egyik, - ugyan kissé megrokkant, lukas, de - ivóvízzel teli kulacsom végleg elvesztettem. 1400 méterről így jutottam le hatszázra, ahol már kevésbé volt érdekes a zötykölődés.

Már délután volt, mikor egy terepjáróból kiszálló kenyai katonatiszt a nevemen szólított. Mr. Gergo? Meg voltam lepve, de azt gondoltam, hogy - az egyébként igen laza - rendőri kíséretünk új tagja, de tévedtem. A katona udvariasan figyelmeztetett, hogy a térségben nagyszabású katonai gyakorlatot tartanak, lőnek is, de csak vaktöltényt használnak, aggodalomra semmi ok. Áthaladhatok, de az útról ne térjek le.

Innentől terepszínű Land Roverek, bokrok mögött hasaló gépfegyveresek, árnyékban rádiózó rádiósok és tankszállító óriás teherautók között tekertem. Jól jött a figyelmeztetés. Később megtudtam, hogy az egész Rudinak volt köszönhető, aki a gyakorlat helyszínére érve, az első lövések hallatán felmérte a helyzetet, megfordult, és a tőle telhető legnagyobb sebességgel igyekezett elhagyni a terepet vissza, Marsabit irányába, mígnem az említett tiszt utol nem érte dzsipjével, hogy megnyugtassa. Na ekkor kérte meg Rudi a katonát, hogy lehetőleg tájékoztassa a még hátralévő biciklistákat, a hasonló félreértések elkerülése végett. Köszi Rudi!

Táv: 99 km
Menetidő: 6:20

2006. március 6. - hétfő 52. nap, Észak-Kenya, Pihenőnap Marsabitban

Az észak-kenyai Marsabit városa zöld fűvel borított ligetes szállással várt minket. Kissé megkönnyebbültünk, mikor végre megjelent a sárga tartálykocsi, a tisztálkodást és a mosást lehetővé tevő vízzel, és feloldhatták a víz-stoppot.

Reggel különös zajra ébredtem. Tudtam, ezek a páviánok, akik itt a ligetben éjszakáztak. Kimásztam a sátorból, csöndben, hogy figyelhessem, mit csinálnak. Mit, mit? Hát esznek! Az előző este felgyűlt konyhai szemétdombon kotorásztak, krumplit, répát, és más finomságokat keresve. Leginkább a megközelítés módja tetszett: ágról-ágra ugrálva, sokszor a szárítóköteleket is felhasználva jutottak el az ennivalóhoz.

Sokan voltak, de állandómozgásuk miatt nehéz volt számba venni őket. Kb. húszig jutottam a számolással, mikor a sátor mögül hangosabb recsegésre-ropogásra lettem figyelmes. A hajnali tompa fényben előbb egy, majd egyre több legelő elefánt rajzolódott ki előttem. Hogy micsodaaa? Vadon élő elefánt? Igen! Szájtátva álltam, illetve halkan költögettem a többieket, az állatok pedig békésen legelésztek az erdőben. Tehenek, borjak együtt. Ahogy megérezték az egyre népesebb közönséget kissé beljebb vonultak. Több se kellett!

Gyorsan beleugrottam a nadrágomba, kaptam a gépem és Monty-val elefántfotós expedícióba fogtunk. A sűrűben egyre beljebb nyomulva egyszer csak ott állt előttünk egy hatalmas afrikai elefánt! 20-25 méterre legelt tőlünk. Monty célzott és lőtt. Igen ám, de a zár kattanása után Nikonja hangos tekerésbe kezdett, mivel épp az utolsó kockát exponálta a filmtekercsen. Ebben a pillanatban az állat felénk fordult, hatalmas füleit szélesen széttárta és ránk nézett. Mögötte láthatóvá vált borja is. Pár pillanatig semmi. Semmi más, csak a filmtovábbító motor visító zaja. Aztán az elefánt gyorsan megfordult, és bevágtatott a sűrűbe.

Hogy hány másodperc telt el, nem tudom. Öt, tíz, vagy csak kettő? Mindenesetre az biztos, hogy több, mint ami egészséges. Kissé zsibbadt térdekkel siettem vissza a táborba.

Délelőtt mindannyian a városban bóklásztunk, a bank és a piac voltak a fontosabb célpontok. A beharangozott esti grill-partira kellett beszereznünk a hozzávalókat. Krumpli, hagyma, paradicsom, kukorica a húsok mellé, narancs, mangó, papaya, banán a salátába.

2006. március 5., vasárnap - 51. nap, Észak-Kenya

Tegnap a nagy nappali melegre való tekintettel eldöntöttük, hogy ma fél órával korábban kezdjük a távot: a szokásos 7:30 helyett hétkor. Megbeszéltük Paddy-vel, hogy mi hatkor, még sötétben elindulunk. Ő már napok óta korábban indul, és azt mondja, működik. Kipróbáltam, tényleg!

Julie, Paddy és én hat tízkor, még jóval napfelkelte előtt kifutottunk a táborból. A reggeli plusz egy óra sokat jelentett, de így is csak az ebédig jutottunk, Észak-Kenya kifogott rajtunk, a délutáni 40 km-t a teherautón tettük meg. Persze semmi se jó, mikor Marsabithoz közeledve egy óriási kráter mellett vezetett az út Julie-val egyszerre kiáltottunk fel: biciklizni akarunk!

Táv: 90 km (50 km)

2006 Március 4. - 50. nap

Hogy mi volt ma? Meleg! Még sötétben ébredtem: 31 fok! Most, este fél tizenegykor 34 fok.

Az út az eddigi legrosszabb. Egyesek szerint jobb, mint Szudánban volt, szerintem rosszabb. Szikláról-sziklára pattogtunk. Nincsenek alternatív ösvények, csak sziklák mindenütt. Kősivatag. Ki az aki itt biciklizik? Nem csak mi.

Furcsa, lassú szerkezet tűnt fel messze a horizonton, majd közelebb érve kiderült: biciklista. És nem ismerős arc. Az osztrák fiú öt éve indult Linz közeléből, hogy fekvőbiciklijén bejárja a világot. Akkor 27 éves volt, most 32 és már hazafelé vette az irányt. Kérdeztem, mit hagyott otthon, mit csinált egyébként. Elmosolyodott: "egy irodában dolgoztam"... Nekem az elmúlt alig két hónap alatt nagyot változott a térről, dimenziókról, világról alkotott képem. Vajon ő, aki ilyen rég úton van, nélkülöz, néha szomjazik, rendezőörsön alszik, határállomásokon napokat várakozik, saját erejéből ötven kiló csomaggal egymaga teker, hogyan gondol Európára? A biztonságos, civilizált és főleg rendezett otthonra?

Miután elváltunk, úgy éreztem, egyszerű kocaturista vagyok biciklistül, Tour d'Afrique-ostul, hiába négy hónap ide, vagy tizenkétezer kilométer oda.

Táv: 85.2 km
Idő: 5.30
Átlagsebesség: 15.2 km/óra