Etiópiai napló

Március 2. - 48. nap

Az utolsó napunk Etiópiában: összességében szép, nyugodt nap, persze késve indult. Reggel Paddyvel lementünk a barlangba ismét, hogy világosban is lássuk a tegnap esti kurutty-koncert helyszínét. Ezúttal lemásztunk a barlangba is. A bringás cipő nem a barlangászok barátja. A nedves-sáros farönkökön nem volt könnyű se lemászni, se feljönni, mindenesetre érdekes volt látni, hogy a viszonylag mélyen fekvő vízlelőhelyre hosszú, széles lejáratot alakítottak ki, hogy a legelőről az állatok is vízhez juthassanak.

Eleinte hármasban, aztán már csak Julie-val kettesben tekertünk, hogy mielőbb elérjük az etióp-kenyai határvárost, Moyabet. Etiópiából ki, Kenyába be: ez több órás ügyintézést, számos sor kiállását jelentette.

Etióp oldalon némi zavart okozott a magyar útlevél egyik rovata, miszerint: Neme/Sex : F/M. Na de, akkor F vagy M? Mondjam, vagy mutassam? Mondtam.

A kenyai belépés simábban ment, itt ötven dollár ellenében kaphattunk pecsétet, állampolgárságtól függetlenül.

Táv: 81 km

Március 1. - 47. nap

Ma aki későn kezdte bontani a sátrát - igen, én is - , már csak vizesen tudta begyűrni a tokjába, mert megint esett. Állítólag ez a szakasz még sosem volt ennyire esős a Tour d'Afrique történetében. A start is esőben történt, de aztán hamar elállt. Az ég viszont felhős maradt, így kellemes volt a hőmérséklet. Az utat itt cserjés-bokros részek, vörös föld, kisebb hegyek szegélyezik.

A mai szakasz kis túlzással két egyenes részből állt. Egyenesnek egyenes volt, de síknak nem mondhatnám: le-föl, le-föl, mint egy óriás hullámvasút. Egy kis beállítás miatt utolsóként indultam, és nem kapkodtam, így egész nap szépen nyugodtan, egyedül tekertem. Tudtam, mikorra kell legkésőbb a táborba érnem, így a teljes napot "kinn" töltöttem. A fák vékony, szélső ágairól labdaként lelógó madárfészkeket akartam fényképezni, mikor egy teknősbékába botlottam. Azt hittem, csak egy ház, de mikor felemeltem a páncélt, nehéznek tűnt, és valaki pislogott rám bentről. Miután visszatettem a földre, jó fél órát kellett várnom, hogy kidugja a fejét. Nem siettem, türelmesen várakoztam. Annyira, hogy az ebéd sem várt meg, hanem elém jött. Kaptam három szendvicset, aztán előre húztak.

A hosszú egyenes végén, némi mászás után értem el a szakasz legmagasabb pontját, ahol az út jobb oldalán egy várrom állt. A rom északi és keleti fala, a kápolna vagy torony viszonylag épségben maradt fenn. Sajnos nem tudtam kideríteni a korát, illetve hogy kik építtették, illetve mi célból, de kimondottan otthonos érzésem támadt. Hirtelen Európában éreztem magam, Visegrádon, Diósgyőrben, Boldogkőn vagy Szentléleken.

Sajnos ma baleset is történt. A gyors lejtmenet egy falun vezetett keresztül, ahol Kevin egy gyalogossal ütközött. A karambol során a gyalogos jobban, Kevin kevésbé sérült.

Táv: 126,5 km
Átlagsebesség: 19.5 km/óra
Menetidő: 6.28

Február 26. - 44. nap

"Welcome to the jungle". Ez nem vicc! Ma ismét mintha klímát váltottunk volna. Eddig nem látott burjánzó növényzet mindenütt, áthatolhatatlannak tűnő erdők, ültetvények, egészen az aszfaltút széléig. A házak is kiszorultak az út szélére, így a települések nagyon hosszúak, sőt, teljesen egybefüggnek. Mintha egyetlen hosszú-hosszú falun tekertem volna keresztül száz kilométeren át.

Egy nagyobb városon vezetett keresztül az utunk. Dillában nagy közös juice-stopot tartottunk. Ron pár napja bejelentette, hogy szeretné meghívni az egész társaságot egy fagylaltra vagy friss juicera. Dillában frissen facsart mangó, papaya, ananász és avokádó juicet, illetve ezek színes, réteges kombinációját szolgálták fel. A tízórai oly jól sikerült, hogy már délutánra járt, mire befejeztük.

Időközben mellénk szegődött helyi fiatal (kávéfelvásárló egy etióp cégnél) segítségével sikerült kinyittatni az internetszalont, de a jó szándék ellenére sem lehetett a hálózati sebesség mellett adatokat továbbítani. Míg Rudíék próbálkoztak, én aludtam..Így megy ez.

A hosszúra nyúlt dillai megálló miatt rövidnek bizonyult a délután a hátralévő táv leküzdésére. Alkonyodni kezdett, majd már egész sötét lett, végül feltűnt a terepjárónk a tábor irányából. Épp jókor, akkor kezdett konfliktus kialakulni köztem és a helyiek között egy felém dobott kő kapcsán.

A tábor közel, de a szabályok nem engedik, hogy napnyugta után biciklizzünk, így az utolsó kilenc kilométert autón tettem meg.

Táv: 106 km


Február 25. - 43. nap

Félórája röpködő szentjánosbogarakat láttam, nagyon szépek voltak, de a mai, eseménydús nap során nem ők voltak az egyetlenek. Kezdődött reggel a tóparton a madárcsicsergéssel, aztán folytatódott egy kicsi esővel az út elején, aztán egy állati jó ebéddel Awasa előtt, majd az internettel Awasaban. Sok-sok majom, négyméteres kaktuszok és burjánzó növényzet az út mentén.aztán a 105. kilométernél eltört a felnim.

Pár napja már éreztem, valami nem tökéletes a hátsó kerék körül. A fékezés darabossá vált, ami ma délelőttre már aggasztó mértékű lett. A felnit ellenőrizve kiderült, a fékfelület a jobb oldalon egy hosszú szakaszon végigrepedt. Hátra volt még hetven kilométer, reméltem kibírja, de az egyik lejtmenetben egy kattanás hallatszott. Kitört a perem egy része, és mivel a féknek ütődött, a bicikli erős rángások közepette lassult. Gyorsan megálltam, és kieresztettem a levegőt a hátsó tömlőből, mert tudtam, ilyenkor az éles, durva törési él rendszerint kivágja a gumit. Fene! Pedig már csak 20 kilométer lett volna hátra. Két stoppal értem el a tábort.

Táv: 133 km


Február 24. - 42. nap

Hajnalban ébredtem. Az éjjeli esőnek, viharnak nyoma sincs. A tó felől kitartó békakuruttyolás hallatszott. Szokatlanul kellemes szállásunk akadt a Langanó-tó partján estére, napközben pedig marabukkal, pelikánokkal randevúztunk.


Február 23. - 41. nap

Megint zuhog az eső. Már messziről látszott, hogy közeleg, villámok a horizonton mindenütt, és most végre ide is ért. Szerencsére már bebújtam a sátramba, védve vagyok.

Ma megkezdtük a 2006-os Tour d'Afrique harmadik nagy szakaszát. Az Addisz Abeba és Nairobi közötti táv 1610 kilométer, és milyen jól indult! A 800 méteres szintkülönbség egy részét már a városban megtettük, és a nap további részében egyértelműen érezhető volt, most már kevesebb az emelkedő. Mindenki vidáman, és nagyon hamar beért. Ugyan a tábor előtt két kilométerrel hosszan figyeltem és fotóztam a marabukat, így is kora délután beérkeztem.

Olvasgatás, beszélgetés, gumijavítás. Csöndesen telt az idő. Éreztük, a helyiek figyelnek. Végig. Akár órákon át. Azt, hogy Sarah olvas hason fekve, 8-10 gyerek és felnőtt nézte folyamatosan a kordonon kívülről.

A kordon egy kifeszített zöld, amin belülre idegen nem léphet be. Kívül viszont volt, hogy több száz - nem túlzok - etióp állt, ült, feküdt, volt aki kisszéket is hozott, meg napernyőt - talán sokáig marad. A kerékpárszerelés, a sátorverés, a főzés mind nagyon érdekes dolog, mégis a legjobb, ha valamelyikünk mosakodni indul. Valamelyik nap az amerikai Kevin azt hitte, elég messze kigyalogolt már a mezőn, és csakugyan messze volt, de nem eléggé. Valaki észrevette a meztelen fehér embert a távolban, és már rohant is vagy száz etióp gyerek felé visítozva, kacagva. A cirkusz kevésbé jó, ha mi vagyunk a fő attrakció, szerencsére engem nem zavar az efféle "népszerűség".

Táv: 103 km
Menetidő: 4:24


Február 22. - 40. nap, Addisz Abeba

Meglett az ellopott fényképezőgép. Csapatunk hivatalos fotósának gépe Bahar Darban a terepjáró egyik üléséről tűnt el. A tettesek valahogy le tudták húzni a jármű egyik ablakát, a kocsit egyébként csak pár percre hagytak őrizetlenül. A fotós feljelentést tett a helyi rendőrségen.

Tegnap jött a hír, hogy a készülék megvan, a bűnösök pedig már a böltönben töltik büntetésüket. A szembesítés és a kamera személyes átvétele elkerülhetetlen. Sam és az egyik sofőr reggel négykor indultak, hogy időben megjárják az Addisz-Abeba - Bahar Dar - Addisz Abeba távot. Különféle papírok kitöltése, jegyzőkönyv, tolmács, fordító közreműködése után a szembesítés a sértett kérésére elmaradt, de annyit lehet tudni, hogy az egyik tettes a szállodai biztonsági szolgálat tagja.

Büntetésből hét hétig börtönben lesznek, közben naponta háromszor a tenyerüket és a talpukat megvesszőzik. 2006-ot írunk.


Február 21. - 39. nap, érkezés Addisz Abebába

Reggel a szokásos készülődés után, már biciklis ruhában lementünk a portugál hidat megnézni (16. századi). A híd kőből épült, egy sziklás vízmosást ível át, és a hídról, illetve a környező sziklákról csodás kilátás nyílik a szurdokra. Az esti eső miatt megduzzadt patak vízesésként zúdult alá a völgybe. Kiderült, hogy a kerékpáros cipők nem tereptúrázásra termettek, főleg így a nagy vihar után, de a látvány, a szurdok több mint 1000 méteres mélysége, a reggeli fények minden nehézséget kárpótoltak. Jól indult a nap!


Február 20 - 38. nap

Szóval a helyzet az, hogy gyönyörű napunk volt, mégis épp azon gondolkozom, tán jobb volna lemászni innen. Az van ugyanis, hogy egy kertben van a táborunk, és mire beértem, már nem igazán volt hely, így ma a Patrícia nevű teherautónk tetején vertem fel a sátram. Aztán örültem nagyon, hogy nem fújta le innen az időközben feltámadt szél. Most viszont, hogy bebújtam, óriási vihar kerekedett, dörög, villámlik, zuhog... Én meg egy hegy tetején , a teherautón, fémvázas sátorban... Juhé! [...]

Még a tollam is elázott. Most - másfél órával később - úgy gondolom, jól döntöttem.Összekaptam a hálózsákot, a tiszta ruhát, meg ezt a füzetet, ellenőriztem a sátor egyetlen rögzítési pontját, aztán amilyen gyorsan csak tudtam lemásztam innen. Útközben a kantin felé, - ahonnan a többieket hallottam -, felmarkoltam egy adag jégkását. Mindenki örült, hogy lát. Állítólag két éve pont itt, pont ezen a napon épp ilyen vihar támadt. Azért ez érdekes, nem?

A nap jól telt, délelőtt George-al tekertem, ami azért furi, de biztos lazítani akart.Már kilenc előtt megejtettük az első Cola stop-ot, ami szintén szokatlan.

Este a tábortól iránytaxival lementünk a völgybe megnézni a Debre Libanos monostort. Etiópia legnagyobb ortodox temploma 1961-ben épült. A belépésnek vannak sajátos feltételei, de mindketten megfeleltünk. Bent óriás üvegablakok, kint mozaikok díszítik az épületet. A kolostorban több, mint 500 szerzetes él.

Visszafelé már nincs taxi- mondták a helyiek, izgultunk, hogy lemaradunk a vacsoráról, de ötven perc alatt fölértünk a Kék Nílus völgyéből.

Táv: 86 km


Február 19. - 37.nap, a Szurdok A második szakasz talán leglátványosabb napja - átkelés a Kék Nílus völgyén.

A táborból kb. 17 km megtétele után értük el a szurdok peremét, de már korábban is voltak sajátos jelek. Az út ugyanis párhuzamos a völggyel, így balra tekintve olyan érzésem támadt, hogy nini, itt a világ vége. A mezők, a földek, a legelők képe valahogy befejezetlen maradt, hiányzott a szokott horizont. Minden csak úgy eltűnt valahova, nem is olyan messze tőlem. Hogy azon túl mi volt? Semmi. Vagyis nem látszott semmi, mintha az ég folytatódna lent is.

Aztán az utolsó falun áthaladva megszűnt az aszfaltburkolat is, megkezdődött az ereszkedés. Ereszkedés a völgybe, amit a folyó vágott magának, majd' ezerötszáz méter mélyre. Ez olyan távlat, amit a lebegő por miatt szemünkkel nem is tudunk átfogni, csak ereszkedünk, de nem is akárhogy! A zúzott, aprózódott kő- por úton nem ritkán 40 km/h feletti a tempó, többször alig tudtam megállni, hogy fotózzam. Mi látszik? Kisebb falvak, földek, meredek hegyoldal, sziklafalak szegélyezte út, és egy távoli hasadék a völgyben. Közel húsz kilométer ereszkedés után értem el a hidat. A Kék Nílus felett ívelő egyszerű vasbeton szerkezet éppen félpályán lezárt. A szembe jövő teherautó és a lenyűgöző látvány miatt lehúzódtam, a jármű súlya alatt félelmetesen lengett a híd. A völgyben dolgoznak, és ahogy a nap második felében kiderült, a túloldal egészében munkaterület, út épül a japán kormány támogatásával.

A nap második fele szintén 1400 m szintkülönbség, csak most felfelé...

Táv: 51,4 km ( 55.3)
Menetidő: 4:00 óra


Február 18. - 36.nap

Azt hiszem, nem láttam még vadon élő ragadozót zsákmányszerzés közben. Ma délután viszont épp a madarakat bámultam, mikor érdekes dolog történt. Rájöttem, hogy a bicikli bizonyos madarak megfigyelésénél is hasznos eszköz. A felröppenő állatok általában velem egy irányban repülnek tovább, így könnyű követni őket. Mivel Etiópiában számos csodás színű, érdekes formájú faj él, így itt ez különösen kellemes időtöltés.

Az egyik lejtős szakaszon egy mellettem kb. tíz méterre repülő kismadár röptét figyeltem, mikor hirtelen hátulról egy óriásinak tűnő ragadozó madár repült rá és kapta a karmai közé. Menekülni nem lehetett. Pontosan kivitelezett, tökéletes akció volt. Én meg csak gurultam tovább, a csodálkozástól jóformán tátva maradt szájjal.

Táv: 150 km
Menetidő: 7:12
Átlagsebesség: 20.8


Február 17. - 35.nap

Tökéletes bringás nap: komoly táv, kemény terepviszonyok, kiváló körülmények jellemezték. Csoportos kivonulásunkkor Bahar Dar-ból még kissé hűvös volt, de később, 25-30 fok melegben, enyhén felhős ég mellett kiváló aszfaltút vezetett 1800 méterről a mai csúcspontra, 2611 méterre.

Föl-le-föl-le, majd óriási ereszkedés vissza 2000-re. Mindezt két pihenéssel és néhány fotós megállással könnyítve. A csodálatos táj, a felhős ég és az úton előttem keresztülrohanó makik csapata is azt mondatta velem: Állj, gépet elő! Persze a makik elszaladtak, de sebaj, így is jó.

Az egyetlen negatív momentuma a napnak az volt, mikor az egyik utolsó lejtős szakaszon egy 10-12 éves forma gyerek megdobott egy kővel. Általában megfelelő magatartással (heves üdvözlés, integetés, mosolygás) előre elkerülhetők, kivédhetők az ilyen incidensek, de 65 km/órás sebességnél nem alkalmas integetni. A kő a karomon ért, így inkább csak ijesztő volt a dolog, de azonnal lefékeztem és visszafordultam. A kisgyerekek szétspricceltek, így a helyszínen maradt idősebbekkel üvöltözhettem ki magam, hogy azután lecsillapodva már csak mulassak az abszurd helyzeten, hogy a jelenlévő etiópok legokosabbikának is csak egy yes-re futotta, bármit kérdeztem is.

- Hol vannak a kölykök?
- Yes.
- Vagy te dobtad a követ?
- Yes.
- Ez állati veszélyes, bukás lehetett volna a vége!
- Yes.
- Figyelj, te vagy az Egyesült Államok elnöke?
- Yes.

Jó, rendben. No comment.

Táv: 156 km
Menetidő: 6:48
Teljes idő: 9:09


Február 16. - 34. nap, Bahar Dar pihenő

A pihenőnap nem a pihenésé - ezt tudtam. De ilyen fáradt tán még sosem voltam. Persze az előző esti kimaradás, a kicsit elalvás, az emiatt kihagyott reggeli is lehetett az oka, hogy a Tana-tavi kirándulás végére alig álltam a lábamon.

A Tana-tó Afrika legnagyobb tavai közé (egész pontosan hat Balatonnyi méretű - szerk) tartozik; szállásunk, Bahar Dar ennek déli csücskénél fekszik. A kis kikötőből három bádog motorcsónakkal futottunk ki a vízre, hogy megközelítsük a tó szigeteire a tizenharmadik században épült orthodox keresztény kolostorokat. A szigetek tetején kerek alaprajzú orthodox templom áll, festményeinek egy része az épülettel egyidős. A kis szigeteken a szerzetesek kávét termesztenek.

Két sziget után visszafelé vettük az utunkat, gondolva, tán még láthatjuk a helyi víziló csordát, de pelikánokkal kellett beérnünk, a vízilovak elvonultak. A tó közepén a motorcsónak vezetője az üres kólás palackját a vízbe merítve oltotta szomját. Elképedt kérdésemre felvilágosított, hogy ezt csak itt bent lehet megcsinálni, sajnos a partoknál már nem olyan jó a víz.

A tópart elzártabb részein élők picike, papirusz nádból font csónakokkal közlekednek. Ezzel horgásznak, és ezzel mennek a gyerekek is az iskolába.


2006. február 15., szerda - 33. nap

Kellemes rövid táv, nem túl nagy meleg és egy óriási lejtmenet jellemezte Bahir Dar-ba érkezésünk napját. Szállásunk egy városi hotel, ahol a szűkös zöldterület miatt volt, aki az étterem emeleti teraszán verte fel sátrát. Én szobát vettem ki ugyanott. A szoba kicsit régies, kicsit kopottas, de határozottan érdekes, számomra jó hangulattal bírt. Az ágy fölött óriási szúnyogháló, az év bizonyos szakaszaiban erős a bogárinvázió.

A háló alatt óriásit aludtam, majd elindultam internetet keresni. Azt sajnos nem, a többieket viszont megtaláltam egy közeli bárban, ahol az etióp csapolt és üveges söröket teszteltük behatóan. Paul és a lányok a helyiekkel billiárdoztak, eközben a helyi könnyű drogot, a csatot is kipróbálhattuk. A csat leveleket a száraktól megtisztítva egy csomóban kell az embernek a szájába tenni, majd rágni, rágni, rágni. A levelek íze nem túl jó, a szer hatása pedig (legalábbis nálam) megkérdőjelezhető.

Táv: 75 km
Menetidő: 3:00


2006. február 14., kedd - 32. nap

Ez egy kiváló bringás nap volt! A beharangozott száz kilométer épp kellemesnek tűnt, főleg mikor kiderült milyen kiváló minőségű aszfaltozott utak vannak itt Etiópiában. A reggeli csoportos kivonulásunk Gondarból mindenkinek megadta a jó alapot. Többen egyetértünk abban, hogy a Tour d'Afrique legjobb hangulatú részei ezek.

Már a város fölé magasodó szálláshelyről több mint kétszáz métert ereszkedtünk, majd a tizenhat kilométeres kivezető út után startolhatott a mezőny. A hosszú ereszkedések, a gyors gurulások után a vízszintesnek tűnő szakaszról hamar kiderült, valójában hosszú emelkedő. Etiópiában semmi sem igazán sík. Erős mászás során elértem az első hágót 2119 méter magasan. A látvány pazar, bármerre is néz az ember, ezen túl hatalmas felhők díszítették az eget, óriási árnyékokat vetve a tájra. Lent falvak, tavak, furcsa kőképződmények, legelő csordák és emberek mindenütt.

Megkezdtem az ereszkedést, de már az első kanyarok egyikében Midhat (*) integetett hevesen: Lassíts! Lassíts! A kanyar éles, az aszfalton felhordott kőzúzalék, az út mellett kisebb társaság, egy törött kerékpár, és Arnold a földön. Segíteni nem tudok, mondják, hajtsak tovább, már két orvos is volt a helyszínen, a mentő úton van. Gyors gurulás lefelé, majd föl-le-föl-le, fejemben a gondolatok a baleset körül kavarogtak. Végül az ebédet elérve tudtam meg: Arnold nem csupán kicsúszott a kanyarban, hanem oly szerencsétlenül esett el, hogy eltörte a lábát is. Nem azt amelyiket tavaly Szudánban, hanem a másikat, de ugyanott. Akkor már épp Gondar felé tartott, ahol a kórházban tán még az adatlapja is megvan a kartotékok között. A terv szerint amint szállítható, hazarepül. Vajon lesz-e kedve ezek után valaha is visszatérni Afrikába? Ki tudja? Valószínűleg most még ő maga sem.

Az ebéd után újabb hegyi szerpentin, ezúttal 2300 méterre, majd eddigi életem leggyorsabb ereszkedése következett. A hetven kilométer feletti óránkénti sebességet és a 60-65 kilométeres átlagot erőfeszítés nélkül, csak gurulással értem el, csupán a megfelelő ívekre kellett koncentrálni, és - a történtek fényében - a felhordott köveket kerülgetni figyelmesen. Félelmetes! Akarom mondani: félelmetesen jó!

* Mai jó hír, hogy az elmúlt két napban Midhat megoldotta a szudáni kiutazásának problémás részét, így ismét velünk van.

Táv: 102 km
Menetidő: 4:50
Maximum sebesség: 78,5 km/h


2006. február 13., hétfő - 31. nap

Gondari pihenőnket a Goha hotel kertjében tartottuk. A hotel magasan a város felett, egy hegyen épült, így a teraszról az egész környéket beláthattuk.

A hotel éttermében sok pincér dolgozik, kis hatékonysággal. Voltak, akik bosszankodtak, én csak mulattam, a talán nem is csak látszólagos zavarodottságon, hogy ki miből, mennyit és milyen sorrendben rendelt, hogy fizetett-e már, vagy csak a visszajáróra vár fél órája. Az esti büfé viszont remekül sikerült, és két születésnapost is tortával köszöntöttünk. Nem utolsó szempont, hogy a szudáni szesztilalom után itt végre lehet sört kapni. Valójában, ha nem is komolyan, de ezt már a határátlépéskor megünnepeltük. :-)

Este taxiba vágtuk magunkat, hogy elérjük a még nyitva tartó, és gyorsnak mondott internetszalont. Hát, éppenséggel nyitva volt, de olyan lassan működött, hogy semmit sem tudtam elküldeni. Rendben, majd máskor. Záráskor a taxink már várt az ajtó előtt, ahogy megbeszéltük, és már suhantunk is vissza a hotel felé. Ahogy errefelé szokás: lámpák nélkül.


2006. február 12., vasárnap - 30. nap

A hosszú, hét napos biciklizés utolsó napján komoly, 1000 méteres szintkülönbséget kellett leküzdenünk. A tegnapi szállás 1233 méteren volt, a mai 2367-en! A táj lenyűgöző, madarak, fák mindenütt. Szinte az egész napot fotózással töltöttem. 2006. február 11., szombat - 29. nap Hölgyeim és Uraim! Biztonsági öveket kérjük bekapcsolni, emelkedünk! És tényleg! Hatalmas hegyvonulatok, széles és hosszú völgyek között vezet a poros út, egészen egyértelműen felfelé. Irány az Etióp-magasföld!

Ami feltűnt: az etiópok sokan vannak. Nem csak a falvak közelében, hanem mindenütt. Akár merre néztem, mindenhol láttam valakit. Tehenet terelgetni, füvet, fát gyűjteni, vagy csak úgy ücsörögni az árnyékban.

A gyerekek messziről szaladnak, hogy egy kicsit közelebbről lássanak. Még mikor az ember azt hinné sehol senki, végre egy kicsit egyedül lehet, már fel is hangzik a háta mögött: You! You! You! Idegen fehér ember láttán ezt skandálják a gyerekek. Ezen túl a Give me money!, Give me birr!, Give me a pen! mondatok ismertek szélesebb körben. Ja, és a kevésbé célirányosak közül a Where are you go? Így.

Táv: 96 km
Minimum magasság: 707 m
Maximum magasság: 1235 m

Emelkedés: 1086