Egyiptomi napló

2006. január 21., szombat - 8. nap Luxor-Edfu

Szép, nyugodt nap. Sok fotót csináltam a bicikliről. A viszonylag rövid táv miatt korán Edfuba értünk. A sátorban kicsit megint elaludtam, így kocsira pattantunk, hogy elcsípjük a Hórusz-templom téli nyitva tartását.

Öt perccel a kassza zárása előtt érkeztünk, annak ellenére, hogy áldozatai lettünk egy olcsó kis trükknek, amit a turistákkal szokás eljátszani. Láthatóan nem voltunk még célunknál, de a kocsis egyszer csak közölte: vége. Persze mi megegyeztünk, hogy a templomig megyünk, de hiába. A bakon ülő 12-13 éves fiú, csak ült és pislogott.

Ekkor egy másik "segítőkész" kocsis odaugrott, hogy majd ő elvisz minket újabb öt fontért. Hiába mondtuk neki, hogy mi ezzel a kocsival mennénk inkább, ő csak mutogatott, meg hadonászott, hogy finito, értsük meg, a lónak vége. És csakugyan, akkor vettem észre, hogy a szerencsétlen befogott állat, csont és bőr.

Lepattantunk, de a nyomásnak ellenállva, gyalog indultunk tovább. Segítőnk egy darabig még mellettünk hajtott, győzködött bennünket, hogy ilyen, meg olyan messze van a templom, de nem szálltunk fel. A három meg öt kilométer ötszáz méterre csökkent ezáltal.

Igen, ilyenkor kell ideérkezni! A legszebb alkonyati fényekkel várt minket Hórusz temploma. Az elégedettségi index csak emelkedett, mikor kiderült, hogy az Emeco szakácsai csirkével vendégelnek meg bennünket. Mondtam, hogy sok lesz, de nem számított. Egy fél csirke mindenkinek!

Táv: 115 km

Január 2006. január 20. péntek - 7. nap (Pihenő)

Egy napunk van Luxorban, hogy a szükséges ügyeket (mosás, elemtöltés, beszerzések) el tudjuk intézni, illetve, hogy a környék nevezetességeibe bepillantást nyerjen, akinek van rá ideje.

Most délután fél három van, és még csak a reggeli miatt mozdultam ki a szobából... délben. Fázom, mert csak 15 fok van, de be kell írnom a naplót, és már egy csomó képet átméreteztem a site galériájához.

Mára ennyit, mert indulnom kell, internetet, bazárt keresni, különben hiába dolgoztam, és hiányozni fog sok minden a csomagomból. Holnap Edfu, holnapután Asszuán az úti cél, ahol hajóra szálunk, hogy a Nasszer-tavon átkelve, Wadi Halfánál belépjünk Szudánba.

2006. január 19. csütörtök - 6. nap Qena-Luxor

A Qena-Luxor szakasz nem a teljesítmény szempontjából volt érdekes számomra. Megváltozott a táj, és az elhagyott, kietlen vidéket egy zöldellő, burjánzó nyüzsgő világ, a Nílus völgye váltotta fel.

Előbb csak egy-két iparvágány, gyár, majd lakóházak és virágzó gazdaságok tűntek föl. Csapatunkat sok-sok kilométeren keresztül folyamatos éljenzés, hangos gyerekzsivaj kísérte.

Kiabáltak, integettek, ha visszaintegettem akkor még jobban kiabáltak, és még jobban integettek. Így ment ez egészen Luxorig. Az egyik résztvevő azt mondta, hogy híres filmcsillagnak érzi magát. Igen, az valami hasonló érzés lehet. És csak integetünk szorgalmasan. A karjaim fáradtabbak, mint a lábaim, és valójában csak csöndre vágyom igazán.

Az út egyik oldalán egy csatorna, a másikon cukornád ültetvények. Az aratás folyik, a betakarított terményt, különféle járművekkel - szamárkordéval, traktorral, kisvonattal - szállítják el a raktárakba. A gyerekek rohannak a kocsik után, és a lerángatott botok végét meghámozva rágják az édes rostokat. Mindenki cukornádat rág. Mi is.

Luxorban végül a Reiziky Camp ad szállást mindannyiunknak, többekkel együtt én is szobát vettem ki, hogy a szükséges módon feltölthessem az akkumulátorokat, és ágyban aludni is kellemesnek bizonyult.

Táv: 91 km
Átlag: 25 km/óra
Idő: 3:36

2006. január 18., szerda - 5. nap Safaga-Qena

Ez egy kimondottan nehéz napnak számított. Komoly emelkedők, szembeszél, de lássuk csak sorjában.

A Safaga-ban a Vörös-tenger partján töltött éjszaka után kettős rajtot írtak elő a szervezők. A rendőrség nem engedte a versenyzőket egyesével ki a városból, így együtt kellett kitekernünk a nyugati ellenőrző ponton túlra, ahol megejthettük a hivatalos startot.

A mai etap első negyven kilométere hegymenet. A tengerszinttől több mint hétszáz méter magasra kellett ezalatt felkapaszkodni. Ez sok. Próbaképpen a versenyzőkkel együtt startoltam, előbb az első, majd a második pelotonnal, húsz kilométer után viszont már egyedül haladva.

Közben feltűnt, hogy valami miatt nagyon féltenek bennünket, sokkal több rendőrautó cirkált az utunkon, mint eddig, és figyelmeztettek, a forgalom sajátosságára is, miszerint itt a turistabuszokat is csak csoportosan engedik át, így ha járművet hallunk a hátunk mögött, lehet, hogy nem egy, hanem akár tíz, vagy húsz is jöhet egymás után. Mondják: az "incidens" miatt, de hogy mi volt az, nem derült ki.

A sziklák,-laposok között kapaszkodva elképzeltem, ahogy az ifjú Luke Skywalker elhúz mellettem homokfutóján... és csakugyan, a Star Wars ezen jeleneteit valóban errefelé forgatták. A Red Sea Mountains átszelésével négy hónapra búcsút mondtunk a tengernek.

Qena előtt húsz kilométerrel, az útszéli szivattyútelep jól trágyázott kertjében verhettünk sátrat, és ha nem is egyszerűen, de egyik kézzel az elérhető szivárgást befogva, a másikkal pedig a locsolócsőt sebesen hadonászva egy csodás, frissítő, de nyilvános fürdőzéssel frissültem fel, a teherautósofőrök és más utazók derűje által kisérve. Holnap irány Luxor!

Táv: 132 Km (140 Km)
Átlagsebesség: 22.8 Km/h
Idő: 5:40

2006. január 17., kedd - 4. nap

Ma a korábbi napokkal ellentétben, csak tizenöt percet késtem a startról. Alakul!

A mezőnytől nem sokáig voltam lemaradva, hamarosan ugyanis nagyobb csoportot találtam az út szélén. Kiderült, hogy megtörtént az első baleset. Többen csoportban tekertek, mikor két egymást előző kamion érte utol őket, és az egyik, a csoport bal oldalán haladó lány vállát meglökve, betaszította őt a többiek közé, ahol az ír sráccal karambolozva elesett.

A kormányuk ütődött össze, és ez elég is volt a bukáshoz. A teherautó hátsó kerekei keresztülhajtottak a bicikli első részén. Szerencsére, csak azon, így néhány horzsolás, és egy törött első kerék a negatív mérleg. Mindenki meg volt szeppenve, magam is sokáig tűnődtem az eseten. Az a pár horzsolás semmi!

A délután gyorsan elszaladt beszélgetve, versenyezgetve hamar beértünk. Safaga tengerparti kisváros, ahol többen szállodában vettek ki szobát, mások pedig a tábori lét sajátosságaival ismerkedtek tovább.

Diederrel, a belga sráccal megkerestük az "internetszalont", ahonnan csak hosszú órák múlva, már csak sötétben szabadultunk. Vacogva siettünk vissza a táborba, ahol az eddigi legfinomabb vacsora várt minket.

Táv: 95 km
Idő: 2:51
Átlag: 33,5 km/óra

2006. január 16., hétfő - 3. nap

No, igen. Kissé elbíztam magam a délelőtt folyamán, hogy ugye megy ez, nincs semmi gond, a nyeregben felegyenesedve a legnagyobb áttételben különösebb megerőltetés nélkül tudok 40 km/óra körüli sebességgel haladni.

Aha, csak mikor a déli frissítőállomáson leszálltam a bicikliről, derült ki, hogy akkora hátszél fúj, hogy a lábunkon is nehezen tudunk megállni. Repült a szalámi, borult a karkadé, mindenki a busz szélárnyékában megbújva ebédelt, kissé vacogva.

Az ideális feltételeknek megfelelően dél után nem sokkal rendre befutott mindegyikünk. A falkákban kóborló nagytestű egyiptomi kutyák kitartása beállíttatott velem egy 61 km/órás sebességi rekordot erre a napra. Köszönet érte!

Táborunk tengerparti, elhagyott terep, így három nap megfeszített kerékpározás után lehetőség nyílt fürdeni. Irány a Vörös-tenger, ami az évnek ebben a szakaszában nagyon hideg. A helyzetet nehezítette a még mindig tomboló 40-50 km/órás északi szél. De a felfrissülés mindenért kárpótolt, hiába a babaápoló kendőket a babáknak találták ki, nem kerékpárosoknak - állítom, nem nyújtanak megfelelő komfortérzetet.

Táv: 110 km
Átlagsebesség: 31 km/óra
Menetidő: 3:30

2006. január 15., vasárnap - 2. nap

A tegnapihoz hasonlóan, ma is hosszabb volt a táv, mint azt Randy, a túravezető beharangozta. Mint később megtudtam, ennek az az oka, hogy a busz, amivel a szakaszok távjait mérték pontatlanul számlálja a kilométereket. Rosszul esett megint az a plusz 10-15 km.

Majdnem összehoztam az első bukást, szerencsére eléggé lelassított a mély homok, amibe véletlen belehajtottam, így nem történt nagyobb baj, csak a kormányom kellett újra beállítanom.

Az út szélén félelmetes, kiégett, vagy felgyújtott, elhagyott autóroncsok árválkodnak szerte Egyiptomban. Kicsit ijesztő.

Óriás szélerőművek jelzik, hogy ha dán segítséggel is, de gondolnak az alternatív energiaforrásokra is. Másrészről pedig még a teljesen elhagyott, önműködő antennaállomásokon is több robbanómotor üzemel, a megfelelő energiaellátás lokális biztosítására.

A 2. napi szakaszon mért adataim:

Táv: 161 km
Átlagsebesség: 28,3 km/óra
Menetidő: 5:38

2006. január 14., szombat - 1. nap

Reggel a kairói Cataract hotel előtt nagy nyüzsgéssel indult a nap, mindenki pakolt, nyújtott, melegített, szervezkedett. A buszba rakodtuk az összes csomagot, csatárláncot alkotva. Aki nem akart fázni a kilenc fokos hidegben, az jobban tette, ha beállt a sorba. A kéregető zenészeket nem zavarta a nyüzsgés, csak húzták, a legnagyobb tumultus közepette is.

Együtt, csoportosan vezettek fel minket a starthelyre a piramisok tövébe. A Szfinx közelében felállított transzparens előtt elkészült a hivatalos csoportkép is. A megbeszélt időben egy egyiptomi tisztségviselő indította a mezőnyt: trí-tú-van-start! Indulunk.

Húsz méteren belül elakadtunk, egy zárva felejtett kordonban, így a piramisokat újra megkerülve, még mindig csoportosan tekertünk át a városon. Egymástól elhúzni majd csak külterületen szabad. Instrukció: egyenesen, majd a Vörös-tengernél jobbra!

Az egyiptomi rendőri biztosításon, hivatalos kíséreten sokat mosolyogtam, ugyanis a kerékpáros mezőnyt rendőrileg felterelték az egyik autópályára, így a napi távból kb. 120 km-t a pálya leállósávjában karikáztam. Jó, forgalom nem nagyon van, de azért mégiscsak...

A Vörös-tenger partján vadkempingezünk. Tengerszint feletti magasságunk öt méter. Útközben a borovicska kifolyt a dobozban, sajnos mind, a sátram így most leginkább egy pálinkafőzdére emlékeztet.

Vacsora közben egy róka szaladt el a lábam mellett. Lefekvés előtt méretezgetek még egy kicsit képeket.

Az 1. napi szakaszon mért adataim:

Táv: 141 km
Átlagsebesség: 26,4 km/óra
Menetidő: 5:20

2006. január 13.

Este vacsorával egybekötött hivatalos eligazítás a Níluson, amelyen az egyiptomi Idegenforgalmi Minisztérium részéről is köszöntöttek bennünket. A társaság nagyon vegyes: egy-két srácról lerí, hogy igazi pedálgép, a többség azonban amatőr.

Megnyugvással tapasztaltam, hogy a túlpakolás problémájával nem csak én küzdök, bár az is kiderült, hogy vannak olyanok is, akik már hetek óta a red boxokkal treníroztak. Egy svájci pár azt mesélte, hogy ők direkt kiutaztak Kanadába, hogy személyesen érdeklődjenek a túráról, és méretet vettek a két dobozról is. (Az egyik dobozban a napi felszerelésünk utazik, a másik dobozban tárolt cuccainkhoz azonban csak hetente jutunk hozzá.) Miután hazamentek, legyártották a dobozokat kartonból, és tesztelték, mennyi csomagot hozhatnak magukkal.

2006. január 12.

Összeszereltem a bringát, nagyon kafa!

Érkeznek a többiek is, összeismerkedtem többek között Henry Golddal, a kanadai Tour d'Afrique Alapítvány elnökével. Kiderült, hogy szlovákiai származású, a mamája még magyarul is tud. Henry Golddal

2006. január 11.

Hajnali fél háromkor futott be a gép Kairóba. A repülőtéren a szálloda szakácsa várt rám. Én vagyok a Cataract hotelben az első Tour d'Afrique-os.

Ismerkedem a technikai eszközeimmel. Inicializálok, particionálok, szóval a hotel villanyszámlájának megduplázásán vagyok. A külső hdd-t sikerült beüzemelnem, az egyik Lumix akku kuka, a műholdas telefon kemény diónak tűnik.

A szobámból látszanak a piramisok.

2006. január 10.

Este tizenegykor indul a repülő, addig bőven akad még elintéznivaló. A legkomolyabb vásárlások az utolsó fél napra maradtak: vettünk egy laptopot (a kölcsönbekapott sajnos csak hálózatról megy, és nem jártam sikerrel az akku csere ügyében), két digitális fényképezőgépet (egy Lumix FZ 30-at, mint első számú gépet és egy Canon PoweShot A 610-et, mint backupot - remélem ez utóbbira nem lesz szükségem), valamint egy 60 GB-s winchestert. Éva és Borcsa a gyógyszerekért és a skorpiócsípés elleni szérumért rohangált, Csin pedig a laptopot készítette fel az útra.

A négy hónapra való cuccom végül két hatalmas hátizsákba és egy kis zsákba fért bele, plusz természetesen a bicikli. A repülőjegyem 30 kilóra szólt. Az mérleg nélkül is nyilvánvaló volt, hogy ezt jócskán túlléptem, de hogy 50 kilóval, az, hidegzuhanyként ért. Pontosabban inkább az fájt hirtelen, hogy egy plusz kiló 4000 forintba kerül a Malév kairói járatára. A poggyász pluszba annyiba került volna, mint a repülőjegyem Kairóba illetve vissza Fokvárosból.

A jegyintéző hölgy javasolta, hogy keressünk csomag nélküli utast. Nem tűnt túl reálisnak, hogy Kairóba bárki is csomag nélkül utazna, ez nem Frankfurt vagy London, ahova egy napra is kiugorhat valaki tárgyalni. Az istenek azonban utamba küldtek két angol lányt, akik Budapesten nyaralnak, és csak néhány napra készültek "leugrani" Kairóba. Mindezt kézipoggyásszal. Rögtön kaptak tőlem 30-30 kilót ajándékba :)

2006. január 9. du. 6 óra

Megvan, aláírtuk a szerződést a GTS-Datanettel! Nem fordulok vissza Nairobiból :)